Tisztelt Lakosság!
3 alkalommal vonultunk kis kiterjedésű szabadtéri tűzesethez, amelyeket szerencsére minden esetben gyorsan sikerült eloltani, illetve egy esetben az erdőben egy farakás égett, aminek az oltása több, mint 6 órát vett igénybe.
2 riasztást kaptunk közlekedési balesethez. Mind a két eset a 31-es főúton a tóalmási elágazás közelében történt, és személyi sérüléssel is járt.
Elszomorító, hogy még létező jelenség az, hogy ismeretlenek szándékosan megtévesztő bejelentéseket tesznek. 2 ilyen eset is volt az elmúlt hónapban, amikor rajtunk kívül több hivatásos nagykátai és monori egységet is riasztottak valótlan tűzesetekhez.
A tűz- és kárelhárítási munkák mellett részt tudtunk venni a közösségi életben is. Február 26-án jelen voltunk a Szent István téren megtartott Pöttömnyi Maskarádé farsangi rendezvényen. Köszönjük szépen a szervezőknek a meghívást.
Az adóbevallással kapcsolatosan szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával támogassák egyesületünket. Az így befolyt pénzt felszereléseink, eszközeink és gépjárműfecskendőnk fejlesztésére fordítjuk, melyekkel a jövőben is hatékonyan és eredményesen tudunk majd káreseteknél beavatkozni.
A Tápiószecsői Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetősége