Diákoknak iskolai közösségi szolgálat 50 óra
Kedves Lányok és Fiúk!
Biztos hallottatok róla, hogy 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat keretében 50 órát teljesíteni. Higgyétek el ez nem lesz terhes kolonc számotokra.
Ti választhatjátok ki iskolátok lehetőségei között, hogy milyen tevékenységet akartok végezni. Tehát, ha azt nem is dönthetitek el, hogy csináljátok vagy nem csináljátok, de a MIT rajtatok múlik. Lehetnek javaslataitok, hogy milyen feladatokat láttok célszerűnek, amelyeket elvégezhetnétek.
A fontos az, hogy amit kitaláltok, és az iskola vezetés jóváhagyását megszerzitek hozzá, eleget tegyen a törvényben foglalt meghatározásnak:
A „közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.” (Értelmező rendelkezés 4.§ (13.) bekezdés)
Tehát a következő tevékenységi területek jönnek szóba:
a) egészségügyi,
b) szociális és jótékonysági,
c) oktatási,
d) kulturális és közösségi,
e) környezet- és természetvédelemi,
f) polgári- és katasztrófavédelmi,
g) közös sport és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, idős emberekkel.
Lehet az 50 órát több projekt keretében, több év alatt teljesíteni. Ennek az az előnye, hogy többféle dolgot tudtok kipróbálni. Arra is van lehetőség, hogy egy nagy projekt keretében, vagy több egy év alatt lefutó program keretében teljesítsétek az 50 órát. Ha jól készítitek elő és szívvel végzitek feladataitokat rájöttök, hogy egy fantasztikus programnak és életre meghatározó élménynek lesztek részesei. Legyetek kreatívak és mérjétek fel környezetetekben, hogy miben lehettek hasznára másoknak, helyi közösségeteknek, környezeteteknek.